Település:
Vas megye, Őriszentpéter


Szent Péter-templom


Az erődített román stílusú templom 1230 körül épülhetett. A 14–15. században gótikus stílusban bővítették.

Őriszentpéter egyik fő látnivalója a román kori katolikus templom (Templomszer 17.). Műemlékvédelmi törzsszáma 7985, KÖH azonosító száma 8903.

Története

Az erődített román stílusú templom 1230 körül épülhetett. A 14–15. században gótikus stílusban bővítették. 1550 táján erődítménnyé alakították: bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül. Kanizsa eleste (1600) után tovább erősítették. Ekkortájt a magyar földesurak a megerősített udvarházakba, váracskákba telepített hajdúkkal próbálták megakadályozni a törökök fosztogatását. A kis váracskák, az úgynevezett „castellumok” közül az őriszentpéteri templomerőd volt a legjelentősebb: általában 30-40, alkalmanként száz őr is szolgált itt. 1664-ben a Köprülü Ahmed vezette török hadak megostromolták és elpusztították. Katonai szerepét többé nem kapta vissza, egykori erődítéseire ma már csak a templomkertben ma is megszemlélhető mély sáncárok utal.

Az 1600-as évek elejétől a protestánsok (reformátusok) tulajdonába került; a katolikusok 1730-ban (1732-ben), az ellenreformáció részeként kapták vissza.

A török dúlása után nem sokkal 1698 előtt felújították. 1758-as leírása szerint állapota jó, 1779-ben és 1829-ben elhanyagolt, a 19. század végén már romos volt. 1925-ben Schulek János irányításával az elengedhetetlen karbantartást végezték el; 1929-ben kívül-belül felújították, 1959-ben a tetőzetét javították. Régészeti kutatását, a falkutatást az 1975–1979-ben Valter Ilona végezte, majd 1979–1981 között Komjáthy Attila tervei alapján helyreállították. Ekkor építették fel az elpusztult sekrestye helyett a régi alapokon a mostanit. 2001-ben az „Árpád-kori falusi kis- és romtemplomok” millenniumi program részeként újra restaurálták.

Az épület

Szabadon álló, egyhajós téglaépület. A hajónál keskenyebb szentélye félkörívben záródik.

A később elbontott szentély kivételével megőrizte román jellegét. A kövek faragásának stílusa a jáki apátsági temploméhoz hasonló. Kívülről szemlélve legfeltűnőbb jellegzetessége a nyugati fal közelében nyíló déli bejárat bélletes kapuzata.Ezt egykor előtető védte, de ez elpusztult, csak a nyoma maradt ránk a falban.

A szentély északi oldalán sekrestye áll. A főhajót a szentélytől csúcsíves diadalív választja el. A hajó nyugati végében egy középoszlopos, két nyomott íves, egyetlen pilléren nyugvó román karzat, aminek oldalfalain két, illetve három ülőfülke látható. A karzatra külső falépcső vezet fel az északi falon;[4] ezt az 1929. évi tatarozáskor építették.

Nyugati oromfalát a homlokzatból kilépő torony tagolja. Ennek harmadik szintjén körablak látható, a harangok szintjén félkörívben záródó középoszlopos ikerablakok, fölöttük vakívsoros párkány. A gúlasisakos tornyot cserép fedi

Déli homlokzatán a román stílusú kapu egylépcsős bélletű, pálcatagos, félkörívben záródik. Ezt a homlokzatot különböző méretű és bélletű résablakok és lizénák tagolják.

Berendezése, díszítése

A középkori templomot nemcsak belül, de kívül is freskók díszítették. Ezek legtöbbje elpusztult, csupán a déli külső falon maradt meg néhány töredék. A 17. században a hajóban és a szentélyben bibliai idézeteket festettek fel, ezek ma is láthatók.

A belső berendezést Klonfár János egyházművész tervei alapján, az 1979–1981-es felújítás részeként készítették el. A szentélyben függesztették fel Szent Péter képét, amit 1801-ben festett Michl Márton. Az oltár, a sediliák és a keresztelő kút alja tölgyfából készült, mindhárom Gellért Károly őriszentpéteri fafaragó művész munkája. A keresztelő tálat és a kancsót Németh János zalaegerszegi keramikus készítette, a feszület az ugyancsak zalaegerszegi Szabolcs Péter szobrászművész alkotása.

Forrás:hu.wikipedia.org

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »